(Nem tudom, mennyire emlékeztek az időre, amikor ez íródik, magam elfelejtek mindent egyből, nincs az időnek kerete csak folyása, volt, van, lesz - hogy ez mennyire zavaró? néha nagyon - szóval vagy nektek, vagy csak magamnak, de azon agyalok, hogy kellene valami időbélyeg, valami, amiről emlékezni lehet, ez mikor is volt. 

Most voltak itt mamáék, karácsony, York, egyiktek az emeleten másiktok Szegeden alszik - vagy már Pécsett? - én meg az újévre készülök, ami ugyanolyan lesz, mint az eddigiek voltak. Kéne nasit venni. A kaja legalább megfogható, értelmezhető valóság.)

Csak mostanában, közel 50 évesen kezdek rádöbbenni, hogy ennek az egyik oka az, hogy nem értem a jeleket. Mindent szó szerint értelmezek, ha nem is teljesen, de nem veszem észre a mögöttes jelentéseket. Nem értem a testbeszédet, képtelen vagyok olvasni a nonverbális kommunikációt. 

Pedig mindennek vannak jelei. Ha egy lány benne lenne. Vagy ha nem. Ha egy vicc jó. Vagy ha sok. Ha túl hideg van, vagy ha egy kapcsolat jövője már régen eldőlt, csak még a benne lévők nem veszik észre, vagy nem akarják tudomásul venni. Egyszerűen vak vagyok ebben, teljesen. Ez erősen akadályozza a kommunikácót, nem tudom kifejezni magam se ilyen nyelven.

Valamiért borzasztóan okosnak hiszem magam, és azt hiszem egész jól kommunikálok, de közben rémesen naív vagyok, figyelmetlen, érzéketlen, önző, becsapható és mindig mindenre későn rádöbbenő - mert egyszerűen nem veszem észre. Nem tudom mit kellene nézni és hogyan. Monk persze egyből tudja, hogy itt valami nincs rendben, de én nem észlelem a részleteket és még ha észlelem sem tudom jelentéstartalommal feltölteni. 

Elég nehéz egy dologra koncentrálnom, ezer másról szeretnék még írni - "hogy" helyett most kitöröltem még azokat a mellékvágányokat is amik fent voltak. Szóval fogalmam sincs ezt elolvassátok-e, megértitek-e, jelent-e egyáltalán bármit bárkinek. Csak akartam szólni. És bocs. Mindenért, amit nem vettem észre, nem értettem, nem fogtam fel.