Tegnap valahogy kiszaladt a számon és azóta is ezen gondolkodok: 

Nagyon szeretnék írni egy blogot - és nem megmutatni senkinek. 

Ez a leggyakrabban hangoztatott kérdés, amit felteszek. Persze inkább valahogy így: ennek meg mi értelme?

Elmentünk a volt sulim mellett. Ahogy az autó megy, azt kérdezi anyu: ugye ilyenkor kicsit gyorsabban ver a szíved? 

Elsőre erősnek tűnt ez a szó, de meggugliztam és azt mondja ez olyan, "amikor valaki olyan krízishelyzetbe kerül, amellyel nem tud megbirkózni, nem képes ahhoz alkalmazkodni, nincsenek olyan stratégiái, viselkedési mintái, amelyek azon átsegíthetnék". Na most ez asszem kipipálható. Nem orvosi diagnózis, csak állapot.

Ha Skóciába költözöl, akkor el tudom képzelni, hogy a közelben lakj.

Ezt válaszoltad arra a felvetésre, hogy költözz velem. Nem azonnal válaszoltad, hanem átgondolva, tíz perc megfontolás után, tudatosan. Kevésbé megalázó aligha lehetett volna. 

(Innen)

Kaló Jelnő mondogatta azt a viccet (?), amiben a pszichológushoz elmegy a csaj és azt mondja: "Doktor úr az a probléma, hogy nem szeretem a férjemet!". Mire a doktor: "Hát szeresse!"

Döbbenetesen naív tudok lenni néha. Ami azt jelenti, ostoba.

MertDe Most éjszaka van. Nemrég ébredtem, rosszat álmodtam, és eszembe jutott, félek.

és folytassátok is. 

Én mintha elfejtettem volna hogy kell. Pedig az élet nem egyenlő a vegetálással. 

Ma is csak ülök a gép előtt és nem is tudom hová tűnt el az idő: valahogy elillan. Csinálni kéne valamit, dolgokat - de nem megy, elfelejtettem hogy kell. Ki kéne mozdulni, kellene egy hobbi, egy időtöltés amit szeretek, valami változatosság - de mindez valahová eltűnt. Elfelejtettem élni. 

Két probléma van itt, amit nem tudok orvosolni. Összefügg, persze, de attól még kettő.

Egyrészt a folytonos halogatással, lassúsággal mindig úgy jön ki, hogy hétvégén is van munka. Persze sokat is vállalok, el kéne engedni ezt a doktorit, nem lehet mindenki PhD. És itt a vállalkozás is. Anyátok is ezzel van oda: mindig van valami a hétvégére. Ha más nem akkor elintézendő, feladat, nyavalya, ami miatt nem szabad a hétvége. Ez rossz. Pihenni kéne, kikapcsolni. Nekem az, hogy munkával töltöm olyan, mintha nem lenne egyáltalán: fáradtabb vagyok tőle hétközben, ami részben oka a lassúságnak, halogatásnak.

És persze: nem csinálunk semmit. Nem járunk össze emberekkel. Nem megyünk kirándulni, plázázni, programokra. A mozi meg az ebéd azért is fontos ennyire: akkor legalább együtt vagyunk, kimozdulunk. De nem pótolja azt, hogy változatosság, elfoglaltság kellene, ami megint eltereli az agyat, a gondolatokat a mindennepi nyűgökről, másrészt kimozdítana a gép elől, ami nem kicsit lenne egészséges.

Szóval el van ez baszva rendesen. Egymásra is emiatt nincs időnk. Vagy legalábbis ez egy jófajta mentség-örvény, amibe bele lehet kapaszkodni miért.