Tegnap nem vetted neked semmit. Voltam boltban, eszembe is jutott, de nem vettem, mert tartok tőle, hogy nem ennéd meg azért, mert én vettem.

Talán nem először nem veszek neked semmit, de először vagyok rosszul emiatt.

Szóval itt az ideje, hogy elmagyarázzam ezt a kaja dolgot, mert már régóta szeretném. Mindig igyekszem olyasmit venni, amit megeszel, ami jó neked. Ha emlékszel otthon mindig megkérdeztem, hogy ettél-e, rendesen, főtt ételt.

Ez nem valami beteges kajafixáció, csak az van, hogy a kaja kézzel fogható, érthető, olyasmi amivel ki tudom fejezni, hogy törődök veled, ami hidat jelent. Már nagyon régóta nem beszéltünk. Én alkatilag alkalmatlan vagyok erre, te meg mintha már régóta eltávolodtál volna. Nem szeretsz, legalábbis nekem nem mondod el mi van, engem nem kérsz meg semmire, én mintha nem is lennék. Lehet jobb is lenne, de ez egy másik bejegyezés témája.

De amúgy sem tudom mit kezdenék vele: beszélgetásben, problémamegoldásban nem vagyok jó. Talán mert a problémáimat elmondani sem tudom. Szóval marad ez: fizetni amikor kell, vásárolni, amikor kell. Hogy máshogy építsek hidat? Mi a kapcsolat egyébként közöttünk?

Szóval ezért vannak a könnyek a szememben a bolt után.

(Igen, most kicsit A központú lett a blog, tükrözve a gondolataimat is, bocs. Igazságtalan, de ez van, a kisebbekkel mindig kivételeznek.)