Nem értem. Nem tudom mi történt. Meg vagyok döbenve, szégyellem magam és el vagyok keseredve egyszerre.

Csak el akartam mondani, mennyire értelmetlen ez a viselkedés. Csak lefogni, hogy ne artikulátlanul üvölts velem, hanem hallgass meg. Nem tudok hozzád szólni se. Nem tudom hogy képzeltem. Nem tudom, hogy volt-e benne erőszakos stándék, hogy beleverem a fejedbe szeretném azt hinni, hogy nem. De teljesen elborult az agyam. Bocsánat.

Most másnap van, reggel, és nem tudom hogyan tovább. Költözzek el? Vagy folytassuk itt, mintha mi sem történt volna? Nemsokára felkelsz és meglátjuk, mennyire gondolod komolyan. Tudom, hogy hosszú ideje engem hibáztatsz, nem szeretsz, de nem tudtam eddig, hogy ez a bőrőm/bőröd miatt van. Azt hittem valami van a mélyén, anya mondott valamit rólam vagy én tettem valamit. Régóta tehetetlenül szemlélem hogyan alakulnak a dolgok. Sírni szeretnék, de nem tudok. Majd ha kijössz ebből rájössz, hogy másoknak is vannak problémáik. Hogy ez vezethetetett ide, ami nyilvánvalóan nem mentség, csak próbálom megmagyarázni, legalább magamnak. Nekem is kellene egy pszichológus. Mindenesetre amit mondani akarok az az, hogy bocsánat.

Bocsánat.