Igazság szerint utálom az összes ilyet bullshitet. Ma egy egész napot szenteltünk neki a Healthy you - healthy University jegyében.

Valahogy úgy érzem magam, mint a csapat, amelyik az első meccs katasztrofális veresége után a visszavágón beszed gyorsan pár gólt. Még elég sok van a meccsből és le kell játszani. 

amiben élünk, az a család.

Emlékszem, mennyire meg voltam lepődve és ki voltam akadva, amikor kiderült valami blogbejegyzésből vagy ilyesmiből, hogy anyátok válni akar. Ez akkor volt, amikor beköltöztünk a házba, a házunkba, amit együtt építettünk, amiben a jövőnket képzeltük el. Azóta annyi változott, hogy minden ilyet gondosabban rejt el előlem: de az nem, hogy nem kér belőlem.

aki nincs itt.

Régóta nem írtam, mert mindig van valami amivel félre lehet tenni, és ez a napló nem igazán az én világom, de gondoltam most elmondom, hogy NAGYON üres az a szoba.

Tegnap nem vetted neked semmit. Voltam boltban, eszembe is jutott, de nem vettem, mert tartok tőle, hogy nem ennéd meg azért, mert én vettem.

Talán nem először nem veszek neked semmit, de először vagyok rosszul emiatt.

Nem értem. Nem tudom mi történt. Meg vagyok döbenve, szégyellem magam és el vagyok keseredve egyszerre.

A-nak.

Sokáig örültem a céltudatosságnak, az akaraterőnek, amit látok dolgozni benned, de néha ijesztő is. Bennem nincs ekkora akaraterő, céltudatosság, ezért irigy vagyok kicsit, ez a vizsgákon, érettségin, egyetemen könnyen át tud segíteni, és a későbbiekben is hasznos tulajdonság lesz.

(Nem tudom, mennyire emlékeztek az időre, amikor ez íródik, magam elfelejtek mindent egyből, nincs az időnek kerete csak folyása, volt, van, lesz - hogy ez mennyire zavaró? néha nagyon - szóval vagy nektek, vagy csak magamnak, de azon agyalok, hogy kellene valami időbélyeg, valami, amiről emlékezni lehet, ez mikor is volt. 

Most voltak itt mamáék, karácsony, York, egyiktek az emeleten másiktok Szegeden alszik - vagy már Pécsett? - én meg az újévre készülök, ami ugyanolyan lesz, mint az eddigiek voltak. Kéne nasit venni. A kaja legalább megfogható, értelmezhető valóság.)

vagy maradjunk együtt a biztonságos langymeleg szarban?

Mostanában ez foglalkoztat sokat. Együtt lenni kényelmes és olcsó, de lassan gyilkol. A legnagyobb baj, hogy elvárásaim vannak: szeretném, ha rám nézne valaki, ha megérintene, ha fontosnak tartaná,m ami nekem fontos (de legalább nem szarna bele magasról). A rutindolgokat nem tudom értékelni, amíg nem hiányoznak, és valószínű és is ezt tudom csak nyújtani: oda nem figyelést, bosszantó dolgokat, amik zavarják anyátokat. Szóval minden kényelmével (rutinok, ismert problémák) ez lassú haldoklás.

Még egy újabb esély a boldogságra - ez jól hangzik. Ha elmennénk ketten két irányba, akkor mindenki azt kezdhetne a felszabaduló életével, amit akar, akár még az is lehet, hogy boldog lehetne. Hogy találna valakit, aki szereti. Ahogy persze magamat ismerem, ez inkább elkallódó, eltévedt élethez vezetne, amiben a saját magam által okozott problémákat nem vagyok képes meghaladni.

Halak vagyok. nem sokan tudják, nemigen veszik észre, de nagyon is illik rám ez a jegy. Aminek az egyik sajátossága, hogy képes elhagyni magát. Az utcán élők között többen vannak álmodozók, nagy tervezők, egykor viszonylag nyugisan élők, akiknek a lába alól kiszaladt a talaj. Akik elvesztve a támaszt, ami a stabilitást adja, teljesen eltévedtek. Belefé forduló, mindenkit utáló, zsémbes öregúr, akinek se barátja, se ismerőse, aki ránézne - ez a valószínű jövőm. De hogy ne is adjak egy csepp esélyt se annak, hogy valaha boldog lehessek?

Úgy tűnik, mintha mostanában egyre gyakrabban kerülne elő ez tőletek. Tudom, a suli, meg a tapasztalatok, de azért ezzel vigyázni kell.